Az angol teakultúra világhíres. Az indiaiak és kínaiak után az angolok isszák a legtöbb teát – 165 millió csészét naponta. Bár a délutáni teázás egy angol szokás, az átlag angol manapság leginkább filteres teát fogyaszt, természetesen tejjel. Az angol teázás hagyománya egy érdekes történet, maga a teázás pedig egy különleges ceremónia.
Angol teázás története
Míg Ázsiában már évezredeken keresztül népszerű ital volt a tea, Európa csupán a 16. században fedezte fel. Bár portugál utazók ismerték meg először, a Hollandok kezdték el a teát Kínából importálni. A tea hamarosan népszerű itallá vált Hollandiában, majd Nyugat-Európában (bár csakis a tehetős rétegek körében) – az angolok, mint általában, gyanakodva kezelték az új, Európa-szerte trendy italt, és csupán a 17. század közepén barátkoztak meg vele. Az első londoni kávéház (amely 1652-ben nyílt meg) menüjén már szerepelt a tea „kínai ital” névvel, de még mindig nem volt különösen népszerű. 1661-ben II Károly angol király a portugál hercegnőt, Catherine of Braganza –t, vette el feleségül, aki szenvedélyes teafogyasztó volt. Ő ismertette és barátkoztatta meg az angol udvart a teával – és azóta a tea, más néven cuppa, az angolok legkedveltebb itala. A “tea break” a nap legfontosabb része, amikor az angolok isznak egy “nice cup of tea”-t, mellette egy-két kekszet majszolva.
Félreértések
A magyar médiában és köztudatban néhány helytelen információ terjedt el az angol teázást illetően:
- Ötórai tea – az afternoon tea magyar fordítása. Az angol délutáni teázás valójában 3-4 óra között történik, többnyire 4-kor. A félrefordítás okozója talán az, hogy az alsóbb társadalmi rétegek tea-nak nevezik a vacsorát, amit este 5-6 óra között fogyasztanak. Többet az angol étkezési szokásokról>>
- Tejszínes tea – sok helyen lehet olvasni azt, hogy az angolok a teát tejszínnel is isszák. Ez a cream-tea kifejezésnek lehet a félreértése. Először is, az angolok soha nem isszák a teát tejszínnel, csakis tejjel vagy esetleg citrommal (de még az is ritka!). A cream tea egy Dél-Nyugat Angliai specialitás, elsősorban Cornwall és Devonshire tartományokban népszerű. A tea mellé egy angol pogácsát tálalnak, clotted cream-mel és jam-mel (lásd kép). A clotted cream egy különleges, nagyon sűrű tejszín, amit vaj helyett alkalmaznak. A teát mindig egy mini porcelán kannában szolgálják fel, természetesen tejjel, külön egy kis kancsóban. Tehát a tea, tej, pogácsa, clotted cream és jam együttes neve a “cream tea”.
- Angol muffin – való igaz, hogy az angol teázás egyik főszereplője az angol muffin. De ez nem egy tipikus muffin, amely alatt manapság az amerikai süteményt értjük (az amerikaiak a muffin szót alkalmazták a cupcake helyett). Az igazi, eredeti muffin az angol muffint jelentette, amely nem sütemény, hanem egy lapos, serpenyőben sült zsemle, amit elsősorban szendvicsek és angol reggeli készítéshez használnak. Teázás kísérőjeként is fogyasztják, általában pirítósként (félbevágva),vajjal és lekvárral megkenve. Angol muffin recept>>
Délutáni teázás
Az angol délutáni teázás (afternoon tea) valójában egy uzsonna. Legenda szerint, a 19.század elején, Anna Maria Russel (a hetedik bedfordi hercegnő) rendszeresen éhes volt ebéd és vacsora között, így megkérte a cselédjét, hogy a délutáni tea mellé készítsen egy szendvicset (Lord Sandwich találmánya ekkorra már népszerűvé vált). Ez a szokás elterjedt az arisztokrácia körében, és a szendvicsek mellé hamarosan mini süteményeket is tálaltak. Néhány évtizeden belül a délutáni teázás a felső és közép rétegekbe tartozó családok mindennapos étkezésének fontos részesévé vált. A második világháború után azonban csökkent a népszerűsége, elsősorban azért, mert egyre több nő állt munkaviszonyba. A hagyományos angol délutáni tea szállodák, teázók specialitása lett, otthon csupán vendégváró vagy ünnepi alkalmakra készítettek az angolok igazi afternoon tea –t.
Tea party
Az angol délutáni teázás jelenleg reneszánszát éli – már nem csupán a nyugdíjasok napi fénypontja, hanem sokan szerveznek baba-mama, baráti és családi összejöveteleket nosztalgikus teázással kombinálva, amit tea-party-nak is neveznek (ennek előnye, hogy nem kell főzicskélni, és a vendégek csupán 1-2 órát maradnak).
A délutáni teázás főszereplője az angol tea. Ennek készítése valójában egy ceremónia, és ha egy angol tea-partyt tartunk, akkor muszáj betartani. Angol tea készítése>>
Tippek
- Ha valaki szeretné kipróbálni a hagyományos angol délutáni teát Londonban, a leghíresebb afternoon tea menü a Ritz szállodában kóstolható meg. Híres még a Fortnum & Mason délutáni teája is.
- Ha valaki egy angol tea-partit szeretne szervezni, akkor érdemes néhány alapszabályt betartani. Tippek ehhez az angol teaparti cikkünkben>>
Kapcsolatos cikkek