A kínai újévi ünnepek alatt Kína és a világvárosok kínai negyedei lampionokkal és papírlámpásokkal feldíszítve pompáznak. A kínai papírlámpás szerencsére roppant egyszerűen és gyorsan elkészíthető – kisgyerek számára is könnyű feladat, kreatív foglalkozás lehet. A papírlámpás változatosan, egyéb alkalmakra is felhasználható.
Kellékek
- Alapanyagok: A4 méretű vékony karton papír
- Eszközök: olló, vonalzó, ceruza, gyerekragasztó
Elkészítés
- A papírlapokat a rövidebb oldal mentén félbehajtjuk, majd ketté vágjuk – ezáltal kapunk 2 db A5 méretű lapot, így 2 db lámpást tudunk készíteni.
- A papírlapok rövidebb oldala mentén levágunk 1-1 db 1 centis csíkot (ez lesz a lámpás füle).
- A papírlapokat hosszú oldaluk mentén félbehajtjuk, majd a hajtás mentán ceruzával bejelöljük a vágáspontokat: a két szélen hagyjunk kb 2-2 centimétert peremnek, a köztük lévő távolságot osszuk fel kb 10 egyenlő részre, és ezeket jelöljük be halványan, majd vágjuk be ollóval egyenesen úgy, hogy felül is maradjon 2 cm perem.
- A bemetszett papírt kinyitjuk és a rövidebb oldalakat egymásra ragasztjuk. A levágott csíkokat a lámpásra ragasztjuk – belülre.
- Száradni hagyjuk.
Tippek
- A papírlámpás általában újévi dekorációként alkalmazott, ablakokat, polcokat, asztalokat szokás velük díszíteni – de csakis páros számban (lásd kínai babonák). Továbbá a fenti, mini verziókat egy madzagra is fel lehet fűzni, így fűzérként is szép dísz lehet pl ablakban, lépcsőkorlát vagy fal mentén, továbbá két szemben lévő fal között.
- Az újévi papírlámpás általában piros – mert ez a szerencse jelképes színe, de alkalmazhatunk színes papírlapokat is.
- Kezdők és kisebbek számára érdemes egy vonalzóval halvány ceruzával bejelölni a vágás vonalakat, így egyenesre vágják!
- Fontos: a fenti mini papírlámpás csupán szimbolikus dísz – mécsest ne tegyünk bele (még üvegben sem), mert tűzveszélyes lehet!
- Elkészíthetjük A4-es méretű papírból is, így meglehetősen nagy lámpást kapunk – ez viszont hasznosítható lámpásként is, de a mécsest vagy gyertyát előbb állítsuk olyan üvegbe, amely a lángnál magasabb. Utána óvatosan helyezzük rá a lámpást. A gyertyalángra ügyeljünk nagyon – soha ne hagyjuk felügyelet nélkül.
- A papírlámpást nem csupán kínai újév ünneplésére hasznosíthatjuk – remek dísz lehet egy kínai jellegű partin, farsangi vagy születésnapi díszként is!
- A kínai papírlámpás nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető dísz, kisiskolás gyermekek és kezdők is el tudják könnyen készíteni.
Kapcsolatos cikkek
Zest.hu