Ez a könnyű, puha állagú sárgarépás-gyömbéres lencsepuffancs a hagyományos lencselepénynél kisebb és vastagabb változat. Vöröslencséből és csicseriborsólisztből készül, így természetesen gluténmentes és vegán. A sárgarépa enyhén édeskés íze jól illik a gyömbérhez és a fokhagymához, ezért a puffancsok önmagukban is finomak, de mártogatósokkal is kínálhatjuk. Levesek és raguk mellé kenyér helyett is tálalhatjuk, de vendégváró falatként, különféle krémekkel és mártogatókkal is remekül megállják a helyüket.
Hozzávalók
- ½ csésze vöröslencse
- 1 csésze víz
- 1 sárgarépa, lereszelve
- 1 teáskanál fokhagymapor
- 1 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 teáskanál sütőpor
- ½ csésze csicseriborsóliszt
- só és frissen őrölt fekete bors
- kevés olaj a sütéshez
Elkészítés
- A vöröslencsét alaposan átöblítjük, majd turmixgépbe vagy késes aprítóba tesszük.
- Hozzáadjuk a vizet, és 3 órán át pihentetjük, hogy a lencse megpuhuljon.
- Hozzáadjuk a sót, a fűszereket, a reszelt sárgarépát, a sütőport és a csicseriborsólisztet, majd addig turmixoljuk, amíg sűrű, kissé rusztikus állagú tésztát kapunk.
- Hozzáadunk egy kevés olajat, és néhány másodpercig ismét összeturmixoljuk.
- Egy tapadásmentes serpenyőt vagy palacsintasütőt enyhén kiolajozunk, majd közepes lángon felhevítjük.
- Kanállal kisebb adagokat halmozunk a serpenyőbe, majd a kanál hátával kör alakú, kisebb lepényekké lapítjuk.
- Körülbelül 3 percig sütjük, amíg a tetejük már nem nedves, majd megfordítjuk őket, és további 1 percig sütjük, amíg szép aranybarnák lesznek.
- Langyosan vagy szobahőmérsékleten tálaljuk.
- Tálalási ötlet: Különösen finom hummusszal, joghurtos-fokhagymás mártogatóssal, tahinivel vagy fűszeres zöldségkrémekkel.
Kapcsolatos receptek
- Lencselepények
- Vöröslencse receptek
- Sárgarépa receptek
- Gluténmentes receptek
- Vegán receptek
- Puffancsok



