Rendszeresen szoktam készíteni szendvicsekhez és parti falatokhoz zöldborsó pástétomot, amihez általában parmezánt vagy fetát használok, de ezúttal kéksajttal kísérleteztem. Ez a kéksajtos zöldborsó és rukkola krém nagyon finom lett – tökéletes pirítóssal, falatokon, mártogatósként, sőt, tésztamártásként is, ha kissé hígabbra készítjük.
Hozzávalók
- 2 csésze zöldborsó
- 1 marék rukkola levél
- 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 1 evőkanál almaecet
- 1 evőkanál olívaolaj
- 2 újhagyma
- 50 g Stilton kéksajt
- Só, bors
Elkészítés
- A zöldborsót forrásban lévő vízben 3 percig blansírozzuk, vagy forrásban lévő víz felett gőzöljük. Lecsepegtetjük és hideg vízzel leöblítjük. (Tegyünk félre egy kis csésze főzővizet!)
- A zöldborsót, rukkolát, ecetet, fokhagymát és az olajat egy aprítógépben pár másodpercig pürézzük.
- Az újhagymát vékony szeletekre vágjuk, majd a gépbe szórjuk a morzsolt Stiltonnal együtt. Pürézzük megint, amíg egy durva pasztát kapunk – ne legyen túl krémes!
- Adunk hozzá egy kevés főzővizet, ha mártogatósnak szeretnénk, még többet, ha tésztamártásként szeretnénk felhasználni.
- Sózzuk, borsozzuk, majd egy kis tálba kanalazzuk.
- Tálalásig hűtőben pihentetjük legalább 30 percig, vagy egyből használható tésztákhoz.
Kapcsolatos receptek
Zest.hu