A téli ünnepek alatt hasznos, ha van házi készítésű chutney a hűtőszekrényben, amivel gyorsan készíthetünk vendégváró falatokat. Ez a balzsamecetes füge chutney szuper könnyen és egyszerűem elkészíthető, és egyből található, tehát nem muszáj érlelni. Kiválóan passzol pikáns kéksajtokhoz, baromfihúshoz, vadhúshoz és füstölt sonkához.
Hozzávalók
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 fej lilahagyma
- 30 dkg friss, érett füge
- 4 evőkanál balzsamecet
- 2 evőkanál muscovado cukor (kb)
Elkészítés
- A hagymát és a fügét apróra vágjuk.
- Az olajat egy nehéz aljzatú lábasban, közepes lángon felhevítjük, majd a hagymát 5 percig üvegesre dinszteljük. Hozzáadunk egy kis kanál cukrot és a balzsamecet, és pár percig keverjük, hogy karamellizálódjon.
- Hozzáadjuk az apróra vágott fügét és kevés vizet. Lefedjük és 10 percig alacsony hőfokon főzzük.
- Hozzáadjuk a balzsamecetet és a cukrot, majd fedő alatt további 10 percig főzzük.
- Amikor a füge megpuhult, villával kissé átnyomkodjuk, majd feljebb állítjuk a hőfokot, és kevergetés közben ragacsos, lekvárszerű péppé főzzük.
- Megkóstoljuk, ha nem elég édes, adunk hozzá még cukrot.
- Hagyjuk kihűlni, majd sterilizált üvegbe töltjük, és hűvös helyen tároljuk. Vagy egyből használjuk.
Kapcsolatos receptek
Zest.hu